Dr. Kovács József

GyulaPetőfi tér 1., I. emelet3. választókerület
2010 Nov. 18 20:54

Görgényi Ernő köszöntője az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának ülésén

Tisztelt Főosztályvezető Asszony!

Tisztelt Mikola István elnök Úr!

Tisztelt Farkas Zoltán elnök Úr!

Tisztelt országgyűlési képviselő asszonyok és urak!

Tisztelt Vendégeink!

Köszöntöm az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának kihelyezett ülését Gyulán. Városunk számára rendkívül nagy megtiszteltetés és elismerés az, hogy a Tisztelt Bizottság kihelyezett ülésének színhelyéül választott bennünket. Szeretném ezért megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak dr. Kovács József országgyűlési képviselő úrnak e kihelyezett ülés kezdeményezéséért, Farkas Zoltán elnök úrnak azért, hogy a Békés Megyei Önkormányzat részéről felkarolta az ügyet, továbbá köszönöm dr. Mikola István elnök úrnak, hogy támogatva országgyűlési képviselőnk javaslatát, elfogadta a meghívást.

Engedjék meg, hogy más magyarországi fürdővárosok érdemeit nem vitatva ugyan, de kifejezzem azt a véleményemet, miszerint Gyula az egyik legméltóbb város arra, hogy a Parlament Egészségügyi Bizottsága Minőségi egészségturizmus című kihelyezett ülésének színhelye legyen. Meggyőződésem, hogy nálunk minden feltétel adott a minőségi egészségturizmust szolgáló fejlesztések, beruházások sikeres megvalósításához. Olyan beruházások megvalósításához, melyek aztán megtérülnek!

Fürdőt bárhol lehet építeni, ez csak pénz kérdése. De az egészségipar fejlesztésének szolgálatába állítható gyógyhelyet nem találhatunk akárhol. Hiszen vonzó küllemű épületek, szemet gyönyörködtető medencék, igényes díszburkolatú sétányok szép virágágyásokkal a mai technológia mellett 1-2 év alatt felépíthetőek. De olyan épített és természeti környezet, amely igazi gyógyhely hangulatot áraszt, csak hosszú és szerves fejlődés eredményeként alakítható ki. Gyulán ez a gyógyhely jelleg minden tekintetben rendelkezésre áll.

Városunk gazdag történelméről mesél a 600 éves gyulai vár, amely Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki téglavára. A vár a vele szemközt elhelyezkedő Almásy kastéllyal együtt különleges építészeti együttest alkot. A városszerte látható patinás XVIII., XIX.századi és századfordulós épületeink fokozzák a történelmi hangulatot, itt Erdély kapujában.

A város 62 hektárnyi közparkja, a kastély ősparkjában kiépített várfürdő évszázados fáival, gondosan ápolt virágos közterületeink, a Körösök völgyének páratlan természeti szépségei e történelmi hangulat mellett ideális környezetet biztosítanak az egészségüket megóvni vagy visszaszerezni vágyó vendégek számára.

Mint ahogyan e környezet nem teremthető meg rövid idő alatt, úgy az az orvosi tudásbázis is csak hosszú fejlődés eredményeképpen jöhetett létre, amely a Pándy Kálmán Megyei Kórháznak köszönhetően városunkban jelen van. Itt kell megemlítenem a Szt. István Egyetem Gyulai Egészségtudományi és Környezet-egészségügyi Intézetét, mint ami az egészségipar gyulai fejlődéséhez további muníciót biztosíthat. Az intézet nem csak a hagyományos ápolás és betegellátás szakirányokat, hanem például egészségturizmus-szervező szakirányú képzést is folytat.

Mindezeken túl talán legfontosabb kincsünk a gyulai alkáli-hidrogánkarbonátos-kloridos gyógyvíz. Termálvíz, azaz meleg víz számtalan helyen tör felszínre a Kárpát-medencében, de gyógyvíz csak viszonylag kevés helyen. És a gyulai víz igazi gyógyvíz, melyet az egészségügyi miniszter 1971-ban minősített gyógyvízzé, egyben a gyulai várfürdőt gyógyfürdővé. A víz mozgásszervi megbetegedések, reumás panaszok, helyi idegbántalmak, balesetek, műtétek utáni rehabilitációs kezelések, savas eredetű gyomorbántalmak, és gyulladásos nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmazható kiváló hatással.

Remélem, hogy e rövid városbemutató választ adott arra, hogy miért nyilvánította az egészségügyi miniszter Gyulát gyógyhellyé 1985-ben. És mi lehet alkalmasabb a minőségi egészségturizmust szolgáló, megtérülő beruházások helyszínéül, mint egy igazi gyógyhely?

Mi, itt Gyulán hiszünk abban, hogy a gyulai egészségturizmus – eredményekben gazdag múlttal – nagy jövő előtt áll. Ezért is tervezzük a Gyulai Várfürdő további fejlesztését, ezért szeretnénk a Várfürdővel szomszédos Almásy kastély jelenleg üres épületét elsősorban gyógyászati célra hasznosítani. Ezért támogatjuk a Szeged-Csanádi Egyházmegye nagy beruházását, a Grosics Gyula Futball Akadémiát, amely fellendíti majd a sportturizmust. És ezért tűztük ki célul, hogy az elkövetkező négy évben elkezdjük a Gyulai Világfürdő – Thermálpark felépítését. A gyógyászat, az élményfürdő és a szállodaipar nagyléptékű fejlesztése számára a vártól körülbelül 800 méterre fekvő, mintegy 70 hektáros terület áll rendelkezésre, amely szervesen kapcsolható a már meglévő turisztikai attrakciókhoz. Az elfogadott városi szabályozási terv alapján készült tervek szerint a Világfürdő, a szállodasor és a turisztikai óváros mellett legfontosabb elemként gyógyászati központ lesz az ott lévő erdőben. Olyan gyógyászati központ, amely a magyarországi gyógyászat nemzetközivé tételének méltó, intim, nyugodt helyszíne lehet majd. Az egészségturizmus sikere adja meg az egész projekt igazi rangját. A gyógyászat széles spektrumát tervezzük kínálni, jelentős részben ugyan, de nem kizárólag a gyógyvízre alapozva. Mivel ez a projekt tartalmát és céljait tekintve jól illeszkedik a Széchenyi Terv céljaihoz és lehetőségeihez, bízom benne, hogy a terveket részletesen megismertethetjük majd Önökkel.

Köszönöm, hogy meghallgattak, kérem érezzék jól magukat Gyulán!

Dr. Kovács József

Gyula, Petőfi tér 1., I. emelet
eseménynaptár